2018. november 16., péntek

Elveszni a pillanatokban. Szabad?

Séta a Duna felett. Befelé Budára. Csak úgy. 45 percig turista lettem Magyarországon.


Kiléptem a metróból a Fővámtérnél, fel a mozgó lépcsőn, majd az aluljáró. Nem pesti lévén a sok lik a felszínre, szinte egyre megy, így telefonos segítséget kértem. Kaptam. A közelben lakó jó barát útba igazított.Felérve a felszínre ez a csodálatos kép fogadott:


Megborzongtam. A fények a hídon, mintha a sötétedés után pókok szőtték volna be, tündérek szavára. Engedtem, hogy bámuljam. Melegség öntötte el a mellkasomat, de szorított is. Majd egy hatalmas levegőt véve -melynek a kifújásában ott volt minden csodálat, ami ott bennem született a kép láttán -, elindultam a híd felé. De nem siettem. Engedtem, hogy piros legyen a lámpa és nézhessem a hídfényjátékot. Bizonytalan léptekkel vettem az irányt a hídra. "Ne siess N, ne siess, engedd bele magad!" - mondogattam magamnak. A léptek lassultak, az érzékeim tágultak. Beszippantottam a szembe jövő emberek mosolyát. Izgulósan  fényképeztem, volt bennem egy rossz gondolat, hogy biztos hülyének néznek...de miért is? Hisze én most turista vagyok! Szabad! Ne izgulj már ezen. Séta közben meg kellett állnom többször is.

Néznem kellett a Duna sodrását, ahogy szalad, valami új irányába, teljesen egyedül, medrében biztonságban van, nem fog elkalandozni, elfogyni, elillanni. Élveztem a magányomat, hogy egyedül lehetek, hogy magammal lehetek és megengedhetem neki ezeket a pillanatokat és képeket. A léptek még mindig lassúak voltak. A hangok körülöttem százfélék: bicikli csengő, kerék suhogás, motor hang, különféle nyelven beszélő emberek, a Duna, a hajók, a szívem dobogása, de mindezek között ott lapul a csend is, de neki még nem jött el az ideje. Talán éjszaka nagyobb teret kaphat.




A híd vége felé közeledve megpillantottam az Ínség szikláját is. Lent emberek tűntek fel mikor már több perce álldogáltam ott. Közelről láthattam. Szívembe bezártam, emlék dobozba tettem és majd unokáimnak, mikor erről a sok történésről mesélek majd, előveszem. 
Tudatosan kellett figyelnem a lépteimre és arra, hogy ne nyeljen be a zsizsegés. A kertészeti egyetem felé sétálva gyönyörűnek láttam a Gellért csillárokat, a Szeged étteremben külföldieknek zenélő muzsikusokat, a velem szembe jövő embereket, az ablakon kibámulókat. Nyugalmi egyensúlyba kerültem, magamban magammal lenni nem is volt rossz dolog és még sétáltam is. Teljesen feltöltött. Nem tudatosan figyeltem befelé, majd biztosan ennek hatására kapcsolódtak össze dolgok és kezdtem érteni magam és látni miért vannak bennem épp azok az érzések amik. Nyitottá tett befelé! 

Kellett egy tapasztalás. Valami ami kicsit más. Nem a szürke hétköznap, de mégis benne, közte van. Valamit másként látni, érezni! Engedni, bele magam  az élménybe, amit a pillanat tud adni, vajon menni fog? Sikerült szerintetek?
Nehezen engedem meg magam az érzéseket, nehezen leszek felszabadult. Félek. Attól, hogy a határokat nem tudom betartani és nem tudom visszahozni magam a jelenbe. Belecsúszok egy verembe. Milyen érdekes ez a kép amit most leírtam. Mert a verembe engedtem magam zuhanni, a jót engedem nehezen megélni, szeretni. Micsoda felismerés ez most nekem!
De ott akkor, még ha kicsi időre is, korlátokba kapaszkodva, mertem más szemmel, nyitott szívvel, érzésekre éhezve sétálni, magam lenni és élvezni a perceket!

Köszönöm ezt a sétálós ötletet innen is Enikő!!!!


2018. október 19., péntek

Újrakonnekt

Rég nem jelentkeztem,
Saját magam válságába estem.
Hagytam a sárban önmagam,
Lettem szenvedő alany.

Felemésztett a tanult tehetetlenség,
Nem nyúlt felém segítség.
Vártam, hogy kihúzzon egy kar.
De nem jött és nem akart.

Önsajnálat reggelije lettem.
Ebédre a búbánatot ettem.
Vacsorára a magány következett,
A Húsomból csipegetett.

Örökkévalóságnak tűnt az idő,
Amit bent szenvedtem el.
Közben semmit csinálva,
Szépen fogytam el.

A körülöttem lévő események,
Finoman, szépen ébresztgettek.
De nem hallottam, nem láttam,
Még beljebb fordultam.

A sok kicsi és a sok idő,
Mérhetetlenül nagy erő.
Összegyűltek pár hónap alatt,
Így kaptam az első pofonomat.

Felkaptam a fejem,
Hatására valami megmozdult bennem.
Elkezdett változni a lelkem.
S újra a régi lettem?

Ó dehogy! vagy inkább másként?
A sok fájdalom leülepedett.
Valami más, valami új kezdeteként
Újjászületett!


2018. február 8., csütörtök

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 3.

Kedves Olvasni vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!

2018. február 6., kedd

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - avagy kik ezek a titokzatos diákok!


Mi ez a titokzatos 5. osztály? Milyen diákok töltik meg nap, mint nap? Ki ez a Lilla és az ő családja? Azt hiszem ez sokakat foglalkoztat, így elmesélem, hogyan is született meg ez az ötlet, hogy könyvet írjak.


Egy nap a suli után, Lilim azzal a kívánságával állott elő, hogy ő A Szent Johanna Gimi című könyvet szeretné olvasni,- ezt olvasta épp az osztálytanítója, a kosarában látta - mert xy is ezt fogja olvasni, neki megengedték és záporozott felém a jobbnál jobb ok, kifogás, nyomás, hogy így vagy úgy, de ezt a könyvet le kell emeljem a könyvesbolt polcáról, már holnap. Azzal zártam le a témát, hogy felhívom az osztálytanítót és megkérdezem. Természetesen elképzelésem beigazolódott, hogy ez nem egy negyedikes lánynak való könyv, majd lehet olvasni mondjuk 7. vagy 8-ban. A hatás nem maradt el: Lili kiborult. igazságtalannak érezte a helyzetet, ő bizony olvasni szeretne. Mit tegyek most? Végre olvasni akar a gyerekem, én meg nem tudom azt a könyvet a kezébe adni, amit szívesen olvasna?

(Lili csak a kortárs irodalmat szereti, azt viszont falja, ez mára kiderült számomra.) 

A magamnak feltett kérdés természetesen vagy hál égnek (?) pont mosogatás közben ért. Az edények tisztultak amit az elmém is követett,  ismét kérdés született:

Miért ne írhatnál te könyvet a lányodnak?

Tényleg, miért ne? Próbáljuk meg! Lili megannyi történetet mesélt az osztályban történt örömeiről, csalódásairól, sérelmeiről, ezek az érzelmi helyzetek a segítségemre lehetnek. 

Liliből Lilla lett, a szívemben pedig remény, hogy talán ezzel nemcsak örömet okozhatok a lányomnak, hanem sikerül ezáltal feldolgoznia azt a rengeteg élményt, ami érte őt! 

A család, mint a miénk szintén 5 tagú, a szereplők hasonló tulajdonsággal bírnak, mint mi.
Viszont kicsit másként van ez a többi szereplővel kapcsolatban. Az könyvbéli osztálytársak karaktereinek a megszületésében Lili osztálytársai jöttek a segítségemre, egy-egy jellegzetes tulajdonság segített a szereplő formálásában, akit utána a saját fantáziám szerint gyúrtam tovább. A könyvben megtörtént események, a belőlem előtörő képek, érzések alkották, melynek alapjául Lili érzelmi állapota szolgált. A történet a képzelet szülöttei és bármiféle egyezés a valósággal csak a véletlen műve!

A mű 10-12 kor közötti kiskamaszoknak (főként lányoknak) szól. A kiskamaszoknak szóló könyv még nincs kész, nem tudom valaha lesz-e belőle nyomtatott anyag. Bizonytalankodtam mi legyen vele, mert arra még nem elég nagy terjedelmű, hogy regény sorba álljon, viszont szeretném megmutatni másoknak, feltérképezve ezzel a kis tiniket, vajon nekik tetszene? Nekik is segítene feldolgozni, gyógyulni, kiteljesedni, mint az én lányaimnak? Minden egyes olvasáskor tapasztalom a hatást, ha rajtuk múlna éjszakába nyúlóan olvashatnék fel belőle. “Anya írj még, folytasd, olyan jó!” - hangzik a felkiáltás. Ennek a mondatnak a többszöri meghallása gondolkodtatott el engem azon, hogy esetleg nagyobb körbe is odaadhatnám, h más gyerekeknek is meglegyen ez az élmény, hogy ők is olvashassák, fogadjátok hát szeretettel!

Első rész itt olvasható.

Amennyiben elnyerte tetszésedet és úgy gondolod másoknak is tetszene kérlek oszd meg!
Köszönettel:
Kiss Natália




2018. február 1., csütörtök

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 2.

Kedves Olvasni Vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!


2018. január 25., csütörtök

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 1.

Kedves Olvasni vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!

2018. január 23., kedd

Hír-adó

Jó sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta. Hallgatásom oka,  elmélyülés volt, olyannyira, hogy közben elvesztettem magam, kihasználva az adventi várakozást, én is várakoztam, hogy talán valamikor most már majd csak megkerülök!  Aztán az új év, első pár napjának valamelyikében, azt éreztem megvagyok és újra kifelé akarok lenni. Dübörgött bennem a tett vágy, még soha nem éreztem ennyire erősen, amihez a hosszú, nyugodt kilégzési szakasz segített hozzá. Ott voltam magamat meglelve, tele erővel, de nulla tervvel a zsebemben :(, semmi cél.



Ennek a pillanatnak a felismerésekor még jobban feszített és tombolt bennem a csinálni akarás, Murphy nincs szabadságon. Mi a bánatot kezdjek? Merre induljak? Melyik terv legyen a fő csapás? Aztán rájöttem, nem határozhatom meg most, a tuti irányt a tuti céllal, mert tudjuk az élet nem ilyen - reggel még tudod, hogy ma kimosol két adagot és este konstatálod, hogy nem hogy kettőd de egyet sem sikerült, mert a gyerek épp lázas beteg lett és egész nap őt ápoltad - egy dolgot tehetek, elhatározom, hogy elindulok. Mondjuk előre?! :)

 Nálam az előre a Sajátterápia kidolgozását, és ennek gyakorlati megvalósítását jelenti. Jelen esetben felkértem két alanyt, hogy egy 28 napos komfort zóna kilépést csináljanak végig, az én kíséretemmel. A folyamat bizalmas, információt nem adhatok ki, de a végén az én élmény beszámoló nem fog elmaradni az biztos, ha szerencsém van az alanyok is nyilatkoznak!


Addig is valami másról beszélhetek nektek, valamiről amit őrizgetek már egy ideje, egy regény kezdeményt, ami egy ötödikes lányról szól, hogy milyen viszontagságokat él meg a mindennapokban,  otthon, a családjában és egy Waldorf iskolai közösségben. Elindult velem ez az írás, mentem vele előre, de mindig megtorpantam. Aztán felismertem az okát. Nem tudok várni, nem tudom kivárni, hogy ebből regény legyen, én már most megakarom osztani veletek!!! Döntöttem!!!
Világ elé, elétek tárom, alkotásom, mert bizalmam van felétek, hogy olvasóként segítetek nekem abban, hogy újra szárnyalhassak ebben a világban.
Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond címmel, hamarosan olvashatjátok Lilla napi beszámolóját!


Íme a könyv borító és a könyv illusztrációja! Ilyen lenne, ha könyv lenne! :)
by Kiss Lili

Hamarosan indul a sorozat!
N,